Mostanában sok érdekes nyilatkozatot hallottam, bár a pálmát, talán mondanom sem kell, Matolcsy György vitte el. Alig vártam, hogy Simon visszatérjen nagyon fontos munkaútjáról, és neki szegezhessem kérdéseimet.

Én: Simon, amíg horgászni voltál, a közvéleményt különösen foglalkoztató dolgok történtek.

Simon: A spanyol helyzetre gondolsz? Nem igazan meglepő fordulat, talán csak az időzítése.

Én: Nem, Matolcsy György CNN-nek adott interjújára, amiben a magyar gazdaság helyzetéről beszelve tündérmesét emlegetett, és…

Simon: Nem hiszem, hogy érdemes ezzel a kijelentéssel foglalkozni. Az a korosztály, amelyik hisz a tündérmesékben, nem CNN-t néz, aki meg a magyar valóságban el, az saját maga is el tudja dönteni, hogy tündérmesében érzi-e magát vagy sem. Az ellenzéknek biztos jól jött egy ilyen interjú, de beszéljünk inkább a spanyolokról.

Én: Nekem úgy tűnt, hogy az ellenzéki sajtó inkább foglalkozott Orbán Viktor előadásával, ahol a kormány félidejének értékelésekor arról beszelt, hogy az EU által javasolt megoldásokat úgy kell elutasítani, mintha elfogadnánk. Az ellenzék szerint itt Orbán nyíltan elismeri, hogy hazudozik, hívei szerint az elmondottak viszont politikai-diplomáciai ravaszságát mutatják. Szerinted kinek van igaza?

Simon: A miniszterelnök itt is ügyelt arra, hogy szavait többféleképpen lehessen értelmezni. Szó szerint ugye úgy fogalmaz, hogy az elutasítást úgy kell előadnunk, mintha egyébként barátkozni szeretnénk. Egy javaslat elutasítása es a barátkozás nem zárja ki egymást. Azzal, hogy a miniszterelnök ezeket úgy szövi egy mondatba, mintha ellentetei lennének egymásnak, megteremti a lehetőségét annak, hogy mindenki ízlése szerint kihallhassa, hogy itt a megengedett, sőt elvárt diplomáciai udvariasságról es taktikázásról van szó, vagy arról, hogy a dörzsölt politikus betekintést enged a politika igazi világába.

Én: Na jó, de az elutasítás meg a barátkozás valahol tényleg ellentétesek.

Simon: Mint amikor barátságosan elutasítod, hogy a spanyolokról beszeljünk?

Én: Mindjárt beszélünk róluk is, de előbb szeretnem ezt tisztázni. Azt mondod, a miniszterelnök a félidei értékeléskor direkt többféleképpen értelmezhetően fogalmazott. Mi a te értelmezésed?

Simon: Ebben a video részletben a miniszterelnök szép példáját adja annak, amit a pesti szlengben önfényezésnek neveznek – a pávatánc kifejezés ebben az értelemben nagyon találó. Lényegében arról beszel, hogy olyan rettenetesen bonyolult dolgot, melyet a hallgatóság meg se ért, milyen ravaszul, ügyesen es körültekintően old meg. A magyar érdekek védelmében tett "politika művészetéhez tartozó mozdulatokról" beszel, egy "bonyolult játékról", amelynek "szépségeivel nem szórakoztatja" a közönséget.

Én: Ez miért működhet?

Simon: Egyrészt kihasználja a hazai pálya előnyét. Ez a fajta retorika akkor működik jól, ha a hallgatóság eleve elfogadja, hogy a szónok bizonyos értelemben felsőbbrendű es örülni lehet, ha hajlandó leereszkedni. Márpedig Orbán Viktor nem csak miniszterelnök, hanem az egyik, ha nem a legtehetségesebb magyar politikus. De ha ez önmagában nem biztosítaná a szükséges felsőbbséget, közönsége úgy van kiválogatva, hogy baráti es támogató legyen.

Én: Mi a másrészt?

Simon: Másrészt nagyon jó a beszed es jó az előadó. Cinikusan azt mondanám, gyönyörű csúsztatásokat használ: az európai politikusokból "brüsszeli bürokrata" lett, ami nem alaptalan, hiszen az EU szabályait a brüsszeli bürokraták tartatják be, de a válságkezelésről szóló döntéseket az EU állam- es kormányfői hozzak. Az eleve ellenszenves bürokratákat megtéveszteni egész másképp hangzik, mint a velünk szövetséges országok vezetőit. A királyi többes használata – "tudnunk kell, hogy ha azokat a lépéseket akarnánk elfogadni, akkor ártanánk a hazánknak" – segít a bennfentesség érzésének megteremtésében, így senki sem gondolkozik el azon, hogy a "mi" hol a hallgatóságot, hol az országot, hol pedig Orbán Viktort takarja. Sok hasonló elem van csak ebben a videóban is.

Én: Ennyi lenne a miniszterelnök mondandója két év kormányzás után? Válogatott közönség előtt előadott retorikai bravúr arról, hogy a kormány milyen jó?

Simon: Nem, ez annak a videónak a mondanivalója, amit kiemeltél. Nem tudom, a teljes beszed hol érhető el, de ha keresel egy hosszabb összefoglalót, akkor van ott azért más is.

Én: Például?

Simon: Viszonylag új elem, hogy a kormányfő a kétharmados parlamenti többség által biztosított stabilitást önértékként mutatja be – ez gondolom alapvetően az elbizonytalanodó fideszes tábornak szol. Bizonyos értelemben megkönnyebbülés, hogy már nincs hanyatló Európáról meg a keleti nyitás következtében eljövő Kánaánról, a miniszterelnök hitet tett a transzatlanti rendszer es az EU mellett.

Én: Ez miért megkönnyebbülés?

Simon: Sajnos a kormányfő es a kormány tagjai gyakran keltik azt a benyomást, mintha egy másik világban – mondhatni tündérmesében – élnének. Egyre rosszabb hírek jönnek Kínából es Indiából is, a visszatérés az európai közösséghez mutat meg nemi realitásérzéket.

Én: De az EU is bajban van, vagy nem? Ezzel rá is térhetünk a spanyolokra.

Simon: Nem az a kérdés, hogy bajban van-e az EU. A magyar gazdaság, tetszik avagy sem, az Európai Unió része. A kérdés az, hogy a magyar kormány ennek tudatában hoz-e döntéseket és készül akár a legrosszabbra, vagy tovább álmodozik a keleti hercegről meg a tündérmeséről.

Én: Szóval mi történt Spanyolországgal?

Simon: A múlt heten egy viszonylag sikeres kötvényaukció után kisebb pánik tort ki, és a spanyol kormány a hétvégén az EU-hoz fordult. Hasonló segítséget kapott, mint amit a magyar kormány is szeretne az IMF-től, vagyis ígéretet arra, hogy ha bajba kerül, akkor lesz pénz. Gondolom abban bíztak, hogy ez megnyugtatja a piacokat, es alacsonyabb kamat mellett vehetnek fel hitelt.

Én: Es így lett?

Simon: Nem. Kezdetben ugyan úgy tűnt, de ahogy kiderültek a hétvégi megállapodás részletei, egyre nőtt a kamat. Most már majdnem 7%.

Én: Mi a baj a megállapodással?

Simon: Gyakorlatilag hasonló megoldást feltételez, mint ami az íreknél történt. Sem az ír, sem a spanyol kormány nem adósodott el úgy, mint mondjuk a görög vagy akár a magyar. Eladósodott viszont a bankrendszer. Az íreknél az volt a hiba, hogy a kormány – leegyszerűsítve – garanciát vállalt a bankok veszteségére, de anélkül, hogy tudatában lett volna, mit is jelent ez a lépés – be is dőltek egyből. A spanyolok abból a szempontból jobb helyzetben vannak, hogy nem az egész bankrendszerük beteg, viszont hasonló megoldást akarnak: a kormány vállalja, hogy kimenti a bankokat. Ettől viszont jelentősen megnőne a spanyol államadósság. Az EU pedig arra az esetre ígért segítséget, ha ezt nem bírnák finanszírozni.

Én: De ha jól értem, közel 7%-os kamat mellett ezt nem is bírják majd.

Simon: Aligha. Abban reménykedtek, hogy az EU megállapodás bejelentése alacsonyabb kamatot eredményez. Most mar ők is tudják, hogy nem jött be.

Én: Akkor mi lesz?

Simon: Valószínűleg újratárgyalják a megállapodást, pontosabban úgy finomítják a részleteket, hogy megnyugtassák a hitelezőket. Például a spanyol kormány – a magyarhoz hasonlóan – megpróbálta elkerülni, hogy az EU-IMF-EKB hármas állandóan beleszóljon a gazdaságpolitikába, ez aligha fog menni.

Én: Szóval a spanyolok úgy kaptak egy hétvége alatt segítséget, hogy nem kellett vállaniuk szinte semmit, a magyar kormányt meg már fél éve szívatják?

Simon: Nem is értek el semmit: a kamat emelkedik. Egyébként a két helyzet nem teljesen összehasonlítható: a spanyolok tagjai az eurozónának, es így más lehetőségeik vannak. Egyébként a magyar kormány is szeretné, hogy az eurozóna tagokat kisegítő lehetőségeket más EU tagok is igénybe vehessék, de egyelőre süket fülekre találtak.

Én: És mi lesz most?

Simon: Nem vagyok jós. Az egyik legfontosabb kérdés az, hogy mekkora a spanyol bankrendszer várható vesztesége. A felmérés folyamatban van, eddig 60 es 180 milliárd euro közötti becslések hangzottak el. A másik nagy kérdés, ki nyeri a görög választásokat.

Én: Ott mi a tét?

Simon: Röviden: vannak az EU feltételeit elutasító es elfogadó partok. Ez két nagyon tarka csoport, az elutasítók között például vannak kommunisták es neonácik is, akik enyhen szólva sem jönnek ki jól egymással. A legutóbbi, de elég régi közvélemény-kutatási eredmények szerint bárki esélyes, noha az EU feltételeket elutasító puha kommunista párt, a Sziriza erősödött. De a választást megelőző hetekben nincsenek közvélemény-kutatások, úgyhogy nem tudni, azóta hogyan alakult a helyzet.

Én: Mi lesz, ha az elutasítók nyernek es kormányt is képesek alakítani?

Simon: Újra fogjak tárgyalni a hitelfeltételeket. Jelenleg is azzal kampányolnak, hogy az EU blöfföl, legalább annyira fel a görög csődtől, mint maguk a görögök, es a végén fizetni fog.

Én: Es szerinted fog?

Simon: Egyelőre nagyon úgy néz ki, nem, de ez akar a blöff része is lehet. Egy biztos: az új feltételeket egyszerre kellene tudni eladni lényeges könnyítésként a görög, es lényegtelenként a nemet közvéleménynek, ami szerintem nem fog menni.

Én: Ha a németek nem engednek, Görögország csődbe megy?

Simon: Nem, meg előtte, amikor elég sokan elhiszik majd, hogy egyik fél sem enged. A görögök menekítik ki a pénzüket az országból, ha ez felgyorsul, összeomlanak. Egyetlen ország sem bírja ki, ha lakossága tömegesen külföldre menekíti a pénzét. A görögök maguk sem tudjak mi lesz: mar most sorok kígyóznak a gyógyszertárak előtt, es sokan élelmiszerkészleteket halmoznak fel odahaza, miközben Görögországban a legnagyobb, 80% feletti az eurozóna tagság támogatottsága. Most arra szavaznak, aki a látszólagos lehetetlent ígéri: további pénzt, áldozatok nélkül. A kérdés az, hogy ha erről kiderül, tényleg lehetetlen, akkor mi történik.