A kormány érthetetlen módon ragaszkodik a tranzakciós adóhoz, különösen a Nemzeti Bank adóztatásához. Fogalmam sincs, vajon miért, Simon szerint a kormány nem is a következményekkel, csak saját vágyaival törődik.

Én: Simon, hiába értelmetlen a tranzakciós adó kiterjesztése a Nemzeti Bankra, úgy tűnik, hogy megtörténik, sőt, ez lesz az IMF tárgyalások egyik kerékkötője. Valamilyen előnye azért csak származik a kormánynak ebből, ha ennyire ragaszkodik hozzá, nem? Mi lehet az?

Simon: Én is csak találgatni tudok. Mivel gazdaságpolitikailag értelmetlen, így a várható egyéb következmények alapján lehet találgatni, hogy melyik lehet a jó magyarázat, de ezt már mások megtették.

Én: Jól értem, azt mondtad, hogy "értelmetlen", és nem azt, hogy "káros"? Nem szoktál ilyen puha lenni, öregszel?

Simon: Jelen esetben a kettő ugyanaz. Ha az állam értelmetlen intézkedéssel avatkozik a gazdaságba, akkor az káros. Bizonytalanságot teremt, ami eleve az üzleti velejárója, és a vállalkozásoknak nincs szükségük arra, hogy még az állam is növelje.

Én: Nem csak az "aktív" és a "passzív" állami szerepvállalásról van szó?

Simon: Az "aktív" és a "passzív" állam közötti vita arról szól, hogy mikor és milyen állami beavatkozásnak van értelme. Abban egyetértenek, hogy értelmetlen intézkedésekre nincs szükség. De ha már itt tartunk: tudjuk, hogy a kormány az erős és aktív állam híve; lehet, hogy egy erőt mutató intézkedéssel csak politikai támogatást kívánnak nyerni, és nem gondolják, hogy különösebb negatív hatása lenne, hiszen az állam csak megadóztatja önmagát.

Én: Feltéve, hogy a Nemzeti Bank nem fogja áthárítani a tranzakciós adót a kereskedelmi bankokra, hiszen akkor azok adóznak.

Simon: Bármilyen meglepő, nem teljesen. Onnantól kezdve ugyanis, hogy a Nemzeti Bankon keresztüli tranzakciókról van szó, már nem klasszikus adózási jellegű a kérdés.

Én: Miért nem?

Simon: Leegyszerűsítve: amikor a Nemzeti Bank kamatot emel, akkor a kereskedelmi bankoknak kevésbé éri meg a vállalkozásoknak hitelezni, hiszen magasabb kamatot kapnak a Nemzeti Banktól. Amikor csökken a kamat, fordítva működik a dolog, és ezért kevesebb pénz lesz a gazdaságban. Vagyis a Nemzeti Bank a kamaton keresztül igyekszik beállítani azt, hogy a gazdaságban se túl sok pénz ne legyen (ami inflációhoz vezet), se túl kevés (ami a gazdasági növekedést akadályozza).

Én: Hogy jön ide a tranzakciós adó?

Simon: Ha a Nemzeti Bank áthárítja a tranzakciós adót, vagyis kifizetteti a kereskedelmi bankokkal, az olyan, mintha ugyanannyival csökkentené a kamatot. Tehát a kormány beleavatkozik abba, ami elvileg kizárólag a Nemzeti Bank dolga, ezzel sértve a Bank függetlenségét.

Én: És ha a Nemzeti Bank nem hárítja át a tranzakciós adót?

Simon: Akkor az olyan, mintha a magyar állam az egyik zsebéből, amit Nemzeti Banknak hívnak, átrakna pénzt a másik zsebébe, amit költségvetésnek hívnak. Ugyanis a Nemzeti Bank veszteségét a költségvetésből kell kifizetni, a nyereségét a költségvetésbe kell befizetni.

Én: Akkor ez miért sérti a jegybanki függetlenséget? Ha a Bank nem hárítja át az adót, akkor a kormány nem tud beavatkozni a kamatpolitikába, és akkor nem mindegy, a kormány milyen jogcímen kapja a pénzt?

Simon: A kérdés nem a jogcím, hanem az, hogy ezzel beavatkozik-e a kormány a Nemzeti Bank működésébe. A Bank akár át is háríthatja a tranzakciós adót anélkül, hogy ennek bármi hatása lenne: egyszerűen a tranzakciós adó mértékével csökkenti a kamatot. Ez elvi kérdés.

Én: Ha ez elvi kérdés, akkor miért szívózik az IMF? Az IMF feladata a nemzetközi pénzügyi rendszer stabilitásának fenntartása, nem elvi kérdések ragozása. Afrikai diktátorokkal is simán szóba áll, ahol a jegybanki függetlenségnél alapvetőbb dolgokat sem tartanak tiszteletben!

Simon: Igen, de ezekben az afrikai diktatúrákban más dolgok garantálják a pénzügyi stabilitást, mint Magyarországon. Először is, egész más gazdasági fejlettségi szinten vannak. Másodszor, mi tagjai vagyunk az Európai Uniónak, ahol kényesek a jegybanki függetlenségre, az IMF pedig az EU beleegyezése nélkül nem köt megállapodást az EU egyetlen tagállamával sem.

Én: Hagyjál már ezzel a "más gazdasági fejlettségi szint" dumával. Az amerikai jegybank felsővezetőit az amerikai kormány nevezi ki, az USA gazdasága mégsem tartozik a világ elmaradott részéhez.

Simon: Nem azt állítom, hogy a jegybanki függetlenség nélkül nincs gazdasági fejlettség. Különböző megoldások születtek erre szerte a világon, az amerikai jegybank például félig-meddig magáncég, nem is állami. Európában az eurozóna rendszere a német alapján jött létre: a németek egyszerűen nem egyeztek bele másba, nélkülük pedig nincs euró. És mivel a magyar gazdaság, akár tetszik ez nekünk, akár nem, az EU gazdaságától függ, kénytelenek vagyunk alkalmazkodni.

Én: És ha nem biztos, hogy az a legjobb megoldás?

Simon: A kényszer pont attól kényszer, hogy akkor is követni kell, ha nem az a legjobb megoldás. Ha az USA tagállama lennénk, akkor ahhoz kellene alkalmazkodni. De nem egyértelmű, hogy a német modell rossz lenne. Az angol inflációt például az után sikerült leszorítani, hogy az angol nemzeti banknak nagyobb függetlenséget adtak 1997-ben.

Én: Tehát akkor mégis a jegybanki függetlenség a jó megoldás?

Simon: A jegybanki függetlenség jó megoldásnak tűnik egy csomó problémára, de mint minden, ez sem megoldás mindenre, és hátrányai is vannak. Milton Friedman, a monetáris közgazdaságtan egyik legnagyobb alakja például nem egyszerűen a jegybankok függetlenségét ellenezte, hanem a létüket.

Én: Ezek szerint a kormány törekvése nem is annyira unortodox.

Simon: Nem hiszem, hogy az ortodox jelző használata megfelelő, mert az feltételezi, hogy a kormány valamilyen ideológia által vezérelt következetes gazdaságpolitikát folytat, és ez nem látszik.

Én: Azért vannak, amik mellett következetesen kitartanak, mint például az egykulcsos jövedelemadó.

Simon: Akkor a jövedelemadó a valóságban miért kétkulcsos? De ha már adóknál tartunk: a vagyonadó a Fidesz szerint 2009-ban még kívánatos volt, de nem szolgálná Magyarország érdekét. Arról volt szó, hogy az adórendszer egyszerűsödik, ehhez képest a kormány szinte havonta jelent be új adót.

Én: Közben romlott a gazdasági helyzet.

Simon: Egyszer sem hangzott el, hogy a nyugdíjpénztárak államosítása a fokozódó nemzetközi helyzet miatti kényszer: nyugdíjvédelemről meg állami gondoskodásról volt szó, amiből a magán rendszerben maradók nem is kaphatnak; majd eltörölték az egész magánrészt, és mindenki ugyanazt kapja. Az IMF volt már ellenségünk, a barátunk, és olcsó hitelt nyújtó bankunk – mi változott ez alatt a 9 hónap alatt?

Én: Akkor szerinted mi történik?

Simon: A döntéseket "vágyvezérelt gondolkodás" és a tévedhetetlenség látszatának fenntartása határozza meg. Rossz esetben tényleg tévedhetetlennek gondolják magukat az ország vezetői.

Én: Ezt hogy érted?

Simon: Annyira szeretnék, hogy egy intézkedés megoldja a problémákat, hogy minden olyan tényt és véleményt figyelmen kívül hagynak, ami az ellenkezőjét állítja. Amikor kiderül, hogy nem megy, akkor három dolgot kezdenek el: először is bűnbakot keresni, ami mindjárt ellenségképként is szolgál, így a hiba ne vezessen a politikai támogatottság csökkenéséhez; másodszor ideológiát gyártani, hogy a hibás intézkedés igazából miért is volt jó; végül új megoldást találni. Sajnos mivel a hiba okainak elemzése kimarad és az új megoldást is a vágyak vezérlik a tények helyett, az új megoldás új hibát eredményez, és az egész egyfajta ördögi körként kezdődik előröl.

Én: Szerinted ebbe belebukik a kormány? Ha például Matolcsy helyett hozzáértő ember irányítaná a gazdaságpolitikát?

Simon: Attól tartok, mindegy. Ez nem a Fidesz problémája, 2010 előtt is ez történt, csak kétharmados parlamenti többség nélkül. A magyar baloldal szerint az egészségügyi reform nem az egyes érdekcsoportok tragikomédiába hajló marakodásán bukott el, hanem a jobboldal szociális demagógiáján. De őrültségből nem volt hiány, emlékezhetsz, voltak itt Szlovákiából érkező terroristák is.

Én: Elég rosszul hangzik, lesz ebből valaha kitörés?

Simon: Én pesszimista vagyok, valószínűleg amíg a következmények nem lesznek olyan súlyosak, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyenek, addig nem lesz változás. Későn, de talán nem túl későn.